Ízületi gyulladás és porckopás fiataloknál – mi váltja ki ezeket?

A gyerekek élete is lehet ugyanolyan stresszes, mint egy felnőtté, sőt, néhány életviteli probléma ugyanúgy jellemző a gyerekek és a felnőttek életére egyaránt.
Az ízületi gyulladás és a porcbetegségek már fiatal korban is jelentkezhetnek, így nem árt odafigyelni arra, hogyan is éli mindennapjait a gyerkőcünk. 

Fiatalkorban is kialakulhat az ízületi gyulladás
Fiatalkorban is kialakulhat az ízületi gyulladás
A gyerekeknek és a fiataloknak a heti 5 nap iskola nem csak lelkileg, de fizikailag is fárasztó lehet és, ha nem figyelünk oda erre, a probléma hamar jelentkezhet.

Nem egészséges egyáltalán reggeltől délutánig folyamatosan a padban ülni, majd iskola után még otthon is a könyvek és a házi feladat felett gubbasztani.

Sok gyerek nem használni ki az órák közötti szüneteket sem, és a testnevelés órák gyakran nem is arról szólnak, amiről kellene.

Ráadásul azt hozzáteszem, hogy rengeteg gyerek nem is jár sportolni.

A gyerekek sem mozognak eleget

A gyerekek sem mozognak eleget
A gond egyrészt szerintem ott kezdődik, hogy a szülők nem veszik a fáradtságot, és nem beszélgetnek a sportolási lehetőségekről a gyerekekkel.

Emiatt pedig a gyerekeknek esélyük sincsen arra, hogy kipróbálhassák magukat egy-egy sportágban.

Mivel ezáltal a sport nem foglal el előkelő helyet az életükben, nem is gondolkoznak rajta, hogy kellene egy kicsit sportolniuk is, nem is érdeklődnek eziránt.

Természetesen vannak kivételek, nem azt mondom, hogy egy szülő sem foglalkozik ezzel, azonban ez az egyik ok, amiért a gyerekek nem mozognak rendesen.

Emellett számos más probléma is lehet.

Ilyen például az, amikor egymást piszkálják és csúfolják, ha a testnevelés órán valamelyikük nem tudja, vagy nem jól tudja elvégezni a feladatot.

Tudjuk mindannyian, milyenek a gyerekek, ez még a legelőkelőbb iskolákban is előfordulhat.

A sok piszkálódás miatt pedig a gyerekek akkor sem járnak el edzésekre és nem próbálják ki magukat semmilyen mozgásformában, mert cikinek gondolják.

Az évek pedig gyorsan peregnek, és ha ez a hozzáállás és szemléletmód nem változik, a gyermek úgy nő fel, hogy nem tudja, milyen fontos a sportolás.

Nem csak a sportolás hiány veszélyes a gyerekekre nézve 

Nem csak a sportolás hiány veszélyes a gyerekekre nézve

Bizony, nem csak a sporthiány lehet egészségtelen tényező a gyermekek számára.

Az étkezés is nagy szerepet játszik abban, hogy a gyerekek immunrendszere és váza egészséges maradjon.
A kettő együtt – tehát a sportolás hiánya és a nem jó étkezés – egyszerre okozhat ízületi problémákat a gyerekeknél.

Ha nem megfelelően tápláljuk a gyerekeinket már az elejétől fogva, akkor nem fogják megtanulni, mi a helyes táplálkozás, és hogy milyen következményei lehetnek a töménytelen mennyiségű értelmetlen, egészségtelen étkezésnek. 

Mégis mit főzzek a gyerekeknek?

Amikor már a kicsik nem anyatejen és tápszeren élnek, a szülők életébe – többségében legfőképpen az anyák életébe – szépen lassan belerágja magát a „Mit főzzek a gyereknek?” kérdés.

Ezt én is tudom, hiszen emlékszem rá, milyen volt, amikor anyukám folyamatosan kérdezte, hogy mit főzzön, mit szeretnék enni, de a válaszom többségében a „Nem tudom” volt.
Hiába szeretett édesanyám már régebben is a konyhában sürögni-forogni, egy idő után már ő is kifogyott az ihletből, pedig mindig szeretett volna változatosan főzni.
Ezt aztán minden egyes alkalommal sikerült is megvalósítania, és még így, felnőtt fejjel is ámulattal hallgatom őt a telefonban, amikor meséli, hogy mit főzött.
Én meg ugyanúgy szenvedek és próbálom kitalálni, hogyan és mit kellene adni a gyereknek, amit szájhúzás nélkül meg is eszik. 

Sok szülőtől hallottam már, hogy a gyerekeik az étel kinézete alapján döntik el, hogy megeszik-e éppen azt, ami eléjük lett téve, vagy inkább éhségsztrájkba kezdenek.

Ez nálunk is így van, illetve az én anyukám is meggyőzött erről, én is a külsőségek alapján ítéltem meg kiskoromban rengeteg ételt.
Pedig egyébként sokszor különös vita és nyaggatás nélkül tudom elfogadtatni a gyerekeimmel a zöldségeket, a gyümölcsöket vagy akár a húst és a levest.

Vannak szülők, akik viszont arra panaszkodnak, hogy nem azzal van a gond, hogy egy élet is kevés lenne eldönteni, mit akarnak enni a gyerekek, hanem inkább azzal, hogy semmit nem akarnak enni.

Ennek az is lehet az oka, hogy sok szülő a gyerekeknek külön főz, pedig sokkal célravezetőbb, ha rászoktatjuk, hogy az is jó, amit a felnőttek esznek, és az is ugyanúgy finom és egészséges.
Egyébként elárulom azt is, hogy semmit nem ér az egész, ha csak a főétkezésekre figyelsz oda, mint szülő.

Hiába akarod, hogy a gyerek megegye a vacsorát, ha közben egész nap nyomta magába a nasikat.

Ha nem figyelsz oda a gyermekedre, gondok lehetnek!

Ha nem figyelsz oda a gyermekedre, gondok lehetnek!
Ha a gyermek nem sportol és az étkezési szokásai sem megfelelőek, akkor akár idő előtt kialakulhatnak nála olyan betegségek, amik könnyen a mindennapjait is felboríthatják.

Sőt, akár hosszútávon megkeseríthető a gyermek életét.

Szülőként tanácsolom Neked, hogy ne hagyd, hogy a gyermeked ne sportoljon!

Minél korábban mutasd meg neki a sportolás lehetőségét, a vele járó mókát és azt, hogy ez mennyire egészséges és fontos dolog.

Ha a gyermek már egész fiatalon megismerkedik ezzel a világgal, hamar meg fogja látni, hogy a sportolás nagyon jó dolog és a hozzáállása egész életében megmarad.

Ugyanez a helyzet az étkezéssel is.

Ha erőszakosan próbáljuk beletuszkolni a gyermekbe azt, amit nem akar, akkor soha az életben nem fogja megenni.

Viszont egy kis csalafintasággal észrevétlenül bele tudjuk csempészni a gyerek tányérjába azt, ami eddig számára csak „fúj” volt, de ezután már finom lesz.

És ez nem csak kisgyerekekre igaz, ugyanúgy értetendő tinédzserekre is, hiszen náluk aztán még inkább menő a gyorskaja, a nassolás és minden, ami egészségtelen.

És mivel ebben a korban sok minden más is elkezdi őket érdekelni, a sportolás nagy valószínűséggel sok gyereknél háttérbe szorul.

Ennek a következménye viszont akár ízületi gyulladás is lehet, tekintve, hogy reggeltől estig csak görnyednek az iskolában, a házi feladat felett, és később akár a munkában is.

Dolgozatoknál, évzáróknál, vizsgaidőszaknál pedig előjönnek az éjszakai evések, az egészségtelen „csak gyorsan bedobok valamit, mert éhes vagyok”- ételek és a szervezet el is kezd erre reagálni.

Az ízületi gyulladás okozója a rossz életvitel, ha már fiatalkorban elkezdi valaki ezt a rossz életvitelt alkalmazni, hamar szembesülnie kell akkor a következményekkel.

Persze nem azt mondom, hogy halálos betegségről van szó, de tudod milyen borzasztóan kellemetlen és fájdalmas tud lenni az ízületi gyulladás és a porckopás?

Számos olyan készítmény van ugyan a piacon, amivel meg lehet előzni, illetve kezelni lehet a fájdalmat és a gyulladást, de tudnod kell, hogy mégis mik azok a dolgok, amikkel meg tudod előzni, hogy kialakuljon a gyermekednél ez a betegség.
Lássunk néhány tanácsot és tippet, illetve történetet a témával kapcsolatban!


Egészségespont.hu